ELFT - Általános Iskolai Szakcsoport

XXXV. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny

„Kísérlet igazolta a várakozásunkat.”
Öveges József          


XXXVI.
Öveges József Fizikaverseny

2025/2026

 

2024/2025


XXXV.
Öveges József Fizikaverseny

2024/2025


Tisztelt Kolléga!

A XXXV. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny 1. (iskolai) fordulója sikeresen lezárult.

Köszönjük a felkészítő kollégák együttműködését.

Tájékoztatásul közlöm, a 2. fordulóba jutottak azok a tanulók, akik legalább 51 pontot szereztek az 1. forduló megoldása során.

Annak érdekében, hogy a kiírás alábbi pontjának meg tudjunk felelni, három vármegyében ettől eltérő a bejutás ponthatára:
„Minden vármegyéből az 1-3. helyezett versenyző bekerül a 2. fordulóba - pontszámtól függetlenül-, így lehetőség nyílik arra, hogy mindenhol megyei 1-3. helyezettet tudjanak hirdetni.”
Nógrádban 40 ponttól, Somogy vármegyében 43 ponttól vehetnek részt a megyei fordulóban a versenyzők.

A megyei döntők rendezőivel folyik az egyeztetés, hamarosan közzé tesszük a rendező intézmények listáját.

Március 06-én 20 óráig választhatnak a megyéjük szerinti helyszín, vagy az Önöktől egyszerűbben megközelíthető másik helyszín között.

Gratulálok a továbbjutóknak és felkészítőiknek!

Sikeres felkészülést kívánok a következő megmérettetéshez!
A rendezőség nevében:
Lévainé Kovács Róza
a szervezőbizottság elnöke
1. FORDULÓ EREDMÉNYE
2025. FEBRUÁR 04. KEDD
Minden nevezett iskola

BudapestBaranya megyeBács-Kiskun megyeBékés megyeBorsod-Abaúj-Zemplén megyeCsongrád megyeFejér megyeGyőr-Moson-Sopron megyeHajdú-Bihar megyeHeves megyeJász-Nagykun-Szolnok megyeKomárom-Esztergom megyeNógrád megyePest megyeSomogy megyeSzabolcs-Szatmár-Bereg megyeTolna megyeVas megyeVeszprém megyeZala megye
Győr-Moson-Sopron megye



1. FORDULÓ EREDMÉNYE
Sorsz.NévÉvf.
Iskola tip.
ISKOLAFizika / felkészítő tanárPONT
TOVÁBBJUTÓK ( 27 tanuló)
1.Angster Barnabás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva92
2.Balogh Donát8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva87
3.Jósvai János8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán
Takács Éva
86
4.Bodnár Boldizsár8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium

9400 Sopron Széchenyi tér 11.

Babics Csaba
Lang Ágota
84
5.Bangha Lóránt8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva83
6.Nagy Noel8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva81
7.Kocsis Barnabás8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Gyarmathy Ernő80
8.Árpád Attila8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Gyarmathy Ernő79
9.Kéri Dániel8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva77
10.Németh Dávid8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva74
11.Surányi Benedek Gábor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva73
12.Gábor Kolos8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9025 Győr Péterfy S. utca 2.

Gyarmathy Ernő72
13.Elek Levente8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc71
13.

14.

Somossy Benjámin8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton71
14.

15.

Póta Márton8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton70
14.

16.

Nagy Zalán8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva70
15.

17.

Hatt János8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán
Takács Éva
69
16.

18.

Dőry Levente8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton65
16.

19.

Kardos Lajos8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda65
16.

20.

Kiss Csongor8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán
Takács Éva
65
17.

21.

Bónis Kata8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc62
18.

22.

Vörös Heléna8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc61
19.

23.

Neszmélyi Botond8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva57
19.

24.

Tátrai Manó Álmos8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán
Takács Éva
57
20.

25.

Egyházi Máté8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton56
20.

26.

Kocsis Eszter Ilka8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton56
21.

27.

Grubits Loránd8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium

9400 Sopron Széchenyi tér 11.

Leitnerné Sáli Ágnes
Lang Ágota
55
NEM JUTOTTAK TOVÁBB
22.

28.

Bérces Anna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton48
23.

29.

Csécsei Dorottya8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton47
24.

30.

Nagy Bendegúz8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva46
25.

31.

Gerencsér-Mádl Nimród8
----------
Általános iskola
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Vidáné Papp Csilla45
26.

32.

Gazdagh Dániel8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium

9024 Győr Pátzay Pál utca 46.

Gaál Barnabás41
27.

33.

Kiss Félix8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc40
27.

34.

Vizi Bertalan8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton40
27.

35.

Ferenczi Abigél8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda40
27.

36.

Takács Csongor8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda40
28.

37.

Ragats Koppány8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc38
29.

38.

Varga Nadin Maja8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda37
30.

39.

Kovács Kara Koppány8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva36
31.

40.

Moser Barnabás8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc35
32.

41.

Kis Zora8
----------
Általános iskola
Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola - Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

9400 Sopron Fenyő tér 1.

Honyák Ferenc33
32.

42.

Dávid Sára Éda8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium

9200 Mosonmagyaróvár Gorkij utca 1.

Borszuk Adrienn33
33.

43.

Vasadi Noel8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda29
33.

44.

Mihácsi Mátyás8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda29
34.

45.

Szabó Boldizsár8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda25
35.

46.

Kazinczy Flóra Anna8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton-
35.

47.

Lerner Salamon8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Jókai út 21.

Burkovics Márton-
35.

48.

Németh Andor8
----------
Általános iskola
Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola

9024 Győr Baross Gábor út 49.

Bardon-Kinde Vanda-
35.

49.

Baranyi Marcell8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Takács Éva-


NEM ÍRT VAGY NEM RÖGZÍTETTEK PONTSZÁMOT :(
Sorsz.NévÉvf.
Iskola tip.
ISKOLAFizika / felkészítő tanár
1.Balogh Bálint8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán
Takács Éva
2.Czaltig Csongor8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Barcza István
Ernyey Dániel
Kiss Antónia Véda
3.Hardi Simon8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Barcza István
Ernyey Dániel
Kiss Antónia Véda
4.Jórász Gellért8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Barcza István
Ernyey Dániel
Kiss Antónia Véda
5.Mike Botond Csaba8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Barcza István
Ernyey Dániel
Kiss Antónia Véda
6.Szabó Álmos András8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Barcza István
Ernyey Dániel
Kiss Antónia Véda
7.Tarnóczy Nóra8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán
Takács Éva
8.Tóth Nándor Bendegúz8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Barcza István
Ernyey Dániel
Kiss Antónia Véda
9.Vigassy Boldizsár Péter8
----------
Gimnázium 6 osztályos
Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium

9090 Pannonhalma Várkerület 1.

Barcza István
Ernyey Dániel
Kiss Antónia Véda
10.Vocskó Vera Fruzsina8
----------
Gimnázium 8 osztályos
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

9021 Győr Eötvös tér 1.

Molnár Milán
Takács Éva